Úgy érzem semmi sem marad.
A végzetem megtalál,
Nincs többé farkas,
Nincs többé vadász.
Én annyira szeretem
Minden mozdulatát,
De most elvesztem;
Olyan ez, mint a halál.
Bánat bánat hátán,
Ez már nem állapot,
Szerelemmé vált a hálám,
Majd' szétszakadok.
2011. március 9.
Hoppá! Ez pont egy nappal később íródott, mint az előző vers, ami azt jelenti, hogy az meg ez ugyanarról az emberről szólnak - hacsak nem két emberbe voltam belezúgva, ami valljuk be, előfordult velem.
Viszont ez még mindig nem oldja meg a jelen nagy kérdését: ki a tököm volt a vadász? Mert ha jól emlékszem, két fiúnak is írtam őket, de az én memóriám nem a legmegbízhatóbb. Ja, és mielőtt még azt hinnétek, hála az égnek, ennyi volt, vége ennek a kínos Vadász-ciklusnak... VAN MÉG! Ó, de még mennyi!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése